Elnök: Luca di Montezemolo
Sportigazgató: Jean Todt
Technikai igazgató: Ross Brawn
Vezető tervező: Rory Byrne
Motorfejlesztési főmérnök: Paolo Martinelli
Csapatmenedzser: Stefano Domenicali

Versenyzők:
Michael Schumacher 
Felipe Massa 

Tesztpilóták:
Luca Badoer
Marc Gené

A Maranelloban székelő Ferrari istálló az autosport és a száguldó cirkusz leghíresebb csapata. A skarlátvörös gárda a kilencvenes évekig a legeredményesebbnek mondhatták magukat, ám ekkor a nagy vetélytárs, a McLaren győzelmek terén utolérte őket. Az 1999-es szezon a Ferrarinak sikerült jobban, így a Ross Brawn-Jean Todt-Michael Schumacher triumvirátus vezényletével ismét a maranelloiak vették át a vezetést a konstruktőrök örökranglistáján.

Enzo Ferrari alakulata már a háború előtti időkben is részt vett a fontosabb versenyeken, de a világbajnokságok 1950-es kezdete után alaposan megerősödtek. Az első világbajnoki szezon nem volt túlzottan eredményes számukra. 1951-ben Ascari az utolsó futamon veszítette el a Juan Manuel Fangioval ellen a világbajnoki címért folytatott harcot. A szövetség később 2000 köbcentiméterben határozta meg a motorok hengerűrtartalmát, a szabályváltozáshoz pedig a Ferrari alkalmazkodott a legjobban. Ascari 1952-ben és 1953-ban is dominált, később viszont a 2500 köbcentiméteres szabály bevezetését követően alulmaradt a Lancia csapattal szemben. 1955-ben Fangio a D50-es modellel három alkalommal győzött, ami elég volt ahhoz, hogy megszerezze negyedik világbajnoki titulusát. A legendás argentin pilóta 1957-re a Maseratihoz szerződött, és ezt igencsak megsínylette az olasz istálló, hisz nélküle képtelenek voltak futamgyőzelmet aratni.

A következő évben az Enzo Ferrari fia után Dino névre keresztelt Tipo 146-os modellel visszatértek az élvonalba. Mindenki arra számított, hogy Stirling Moss lesz a világbajnok, Mike Hawthorn és a Ferrari azonban rácáfolt erre az idényzárón, és elhappolták a titulust. A következő két évben a Cooper istálló dominált a Formula 1-ben. 1961-ben vette kezdetét a maranelloiak újabb sikerszériája, a másfél literes, cápaorrú Tipo 156-ossal. Hazai versenyükön, az Olasz Nagydíjon komoly tragédia érte a csapatot, hisz versenyzőjük, Wolfgang von Trips halálos balesetet szenvedett. Másik versenyzőjük, Phil Hill viszont győzni tudott és a világbajnoki címet is megszerezte a csapatnak.

A Ferrari-bajnokok sorában John Surtees volt a következő, aki 1964-ben lett világbajnok. Mindmáig ő az egyetlen olyan pilóta, aki kétkeréken és négykeréken is képes volt a csúcsra jutni. A háromliteres motorok 1966-os bevezetése után a Ferrari ismét hullámvölgybe került. Az olaszok rendre alulmaradtak a Cosworth Racing fantasztikusan sikerült DFV erőforrásaival szemben, melyek 1967-ben tűntek fel a Formula 1-ben. A skarlátvörösök nyolc éven keresztül a középmezőny legjobb alakulatának számítottak. Csak Jacky Ickx és csapattársa, Clay Regazzoni tudtak némi sikert elérni. Regazzoni első lett a ’70-es Olasz Nagydíjon.

A gyors, de tapasztalatlan Niki Lauda 1974-ben szerződött Maranelloba. A világbajnoki címet ebben a szezonban Emerson Fittipaldi és a McLaren hódították el, egy évvel később azonban már Lauda ült a trónon, és ’76-ban akár meg is ismételhette volna teljesítményét, ha nem jön közbe az a szörnyű baleset a Nürburgringen, melynek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett. Még a baleset után is lett volna esélye a bajnoki cím megszerzésére, hisz Monzában már ismét ott állt a rajtrácson. A szezon végéig tartotta előnyét a mclarenes James Hunt előtt, azonban az évad utolsó futamán, a Japán Nagydíjon túl kockázatosnak tartotta a szakadó esőben való versenyzést, és idő előtt feladta a további küzdelmeket. Hunt rámenősen versenyzett, és megszerezte a bajnoki címhez szükséges harmadik helyet. 1977 ismét Lauda és a Ferrari éve volt. 1979-ben Jody Scheckter szerzett vb-címet a Ferrari színeiben, és egészen 2000-ig ő volt az utolsó pilóta, aki versenyzői világbajnoki címet vitt Maranelloba. Csapattársát, Gilles Villeneuve-öt győzte le, holott csak két győzelemmel rendelkezett, míg a kanadai három alkalommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A csapat ezt követően szerződtette Harvey Postlewaite brit tervezőt, aki 1982-re megalkotta a 126C2 kódjelű versenygépet, amely osztályon felüli volt. Ebben az évben is történt egy tragédia, ami beárnyékolta a csapat szezonját. A legendás Gilles Villeneuve balesetet szenvedett és életét vesztette Zolderben, a világbajnoki pontverseny éllovasa, Didier Pironi pedig megsérült Hockenheimben. A Ferrari ebben az évben és a következőben is a konstruktőrök világbajnoka lett, de az egyéni világbajnoki címek más csapatokhoz vándoroltak.

A gárda szerencséje ezt követően meglehetősen forgandó volt. Michele Alboreto versenyképesnek bizonyult 1985-ben, de csak a második helyet írhatta a neve mellé az év végi elszámolásnál. 1988-ban következett az újabb nagy csapás, hiszen ebben az évben hunyt el az alapító, Enzo Ferrari. A ’Commendatore’ 90 éves volt. A szezonban addig csak vergődő istálló autói a csapatfőnök halálát követő versenyen, az Olasz Nagydíjon kettős győzelmet arattak. Gerhard Berger lett az első, megelőzve társát, Michele Alboretot. Az idényben ez volt az egyetlen futam, melyen nem McLaren-győzelem született. 1990-ben Prost csatázott Sennával, de a brazil nyert, így a Ferrari francia sztárja a második lett az év végi összetettben. Michael Schumacher 1996-os csatlakozásával kezdetét vette a Ferrari újabb sikerkorszaka, azonban ismét bizonyítást nyert a mondás, miszerint minden kezdet nehéz! A szurkolók eleinte nem voltak túl lelkesek a német pilóta szerződtetése miatt. Az 1995-ben második világbajnok címét megszerző Schumacherrel együtt érkezett Maranelloba Eddie Irvine is. Az új összetételű gárda az év során jó teljesítményt nyújtott, így a szurkolók hamar megbarátkoztak a némettel is. Ekkor, 1997-ben, jött egy emlékezetes botrány, melyet követően sokan, sokféleképpen vonták kétségbe Schumacher sportszerűségét. A pilóta öt győzelmet szerzett az év során, és harcban állt a világbajnoki címért a Williams versenyzőjével, a kanadai Jacques Villeneuve-vel. Az utolsó versenyen a kerpeni születésű pilótađ elveszített a fejét és Ferrariját nekikormányozta a kanadai sofőr versenygépének. Villeneuve tovább tudott menni, harmadikként ért célba és világbajnok lett. Később Schumachert a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megfosztotta a bajnokságban elért második helyétől.

1998-ban a Tifosik ismét az egyéni világbajnoki cím megszerzésében reménykedtek, hisz ezt az utóbbi 19 év során nem sikerült megszerezniük. Schumacherrel nem is volt probléma, ő mindent megtett ennek érdekében, azonban F300-as Ferrarija állva maradt a suzukai rajtrácson, és csak a mezőny végéről vághatott neki a távnak a mindent eldöntő Japán Nagydíjon. A harmadik helyig küzdötte fel magát, egy defekt miatt azonban feladni kényszerült a további harcot. Az egyéni világbajnok ebben az évben Mika Hakkinen, a konstruktőrök bajnoka pedig a McLaren lett. 1999-ben is esélyesként várhatták a szezonkezdetet, jól is alakultak a dolgaik, ám Silverstone-ban a német pilóta balesetet szenvedett, és csak az idény utolsó két versenyére térhetett vissza. Csapattársa, Eddie Irvine vette át az első számú pilóta szerepét, és kis híjján élni is tudott a kínálkozó lehetőséggel, de az utolsó futamon nem bírt Hakkinennel, aki így megismételte előző évi produkcióját. A konstruktőri világbajnoki trófeát a McLaren nem tudta megvédeni, ami így Schumacher utolsó két versenyen nyújtott teljesítményének köszönhetően Maranelloba vándorolt.

2000-ben valóra vált az olaszok álma, hisz a skarlátvörösök az évad első futamától kezdve fölényben voltak a McLarennel és Mika Hakkinennel szemben. Schumacher Suzukában, az évad utolsó előtti versenyén biztosította be az egyéni világbajnoki címet, amit az utolsó futamon elhódított konstruktőri cím követett. 2001-ben is dominált a Schumacher-Ferrari kettős, így a német már a negyedik világbajnoki címénél tartott. A konstruktőri világbajnoki trófea is Maranelloban díszeleghetett. A 2002-es évad mindenen túltett. A Ferrari a szezon első futamától kezdve hihetetlen fölényben volt a mezőny többi tagjával szemben, és az évad végére a német beállította Juan Manuel Fangio megdönthetetlennek hitt rekordját, ötszörös világbajnok lett. 2003-ban, ha kissé nehézkesen is, de Schumacher és a Ferrari ismét begyűjtötték mindkét világbajnoki címet. A német pilóta az eredménynek köszönhetően világcsúcstartóként vághatott neki a 2004-es idénynek, s megdöbbentő fölénnyel ismét győzelemre vezette a legendás alakulatot.

A csapat eredményei:

1950: Nem rendeztek konstruktőri világbajnokságot
1951: Nem rendeztek konstruktőri világbajnokságot
1952: Nem rendeztek konstruktőri világbajnokságot
1953 Nem rendeztek konstruktőri világbajnokságot
1954: Nem rendeztek konstruktőri világbajnokságot
1955: Nem rendeztek konstruktőri világbajnokságot
1956: Nem rendeztek konstruktőri világbajnokságot
1957: Nem rendeztek konstruktőri világbajnokságot
1958: Konstruktőrök bajnokságában 2., 40 ponttal
1959: Konstruktőrök bajnokságában 2., 32 ponttal
1960: Konstruktőrök bajnokságában 3., 24 ponttal
1961: A konstruktőrök világbajnoka 40 ponttal
1962: Konstruktőrök bajnokságában 5., 18 ponttal
1963: Konstruktőrök bajnokságában 4., 26 ponttal
1964: A konstruktőrök világbajnoka 45 ponttal
1965: Konstruktőrök bajnokságában 4., 26 ponttal
1966: Konstruktőrök bajnokságában 2., 31 ponttal
1967: Konstruktőrök bajnokságában 4., 20 ponttal
1968: Konstruktőrök bajnokságában 4., 32 ponttal
1969: Konstruktőrök bajnokságában 5., 7 ponttal
1970: Konstruktőrök bajnokságában 2., 55 ponttal
1971: Konstruktőrök bajnokságában 4., 33 ponttal
1972: Konstruktőrök bajnokságában 4., 33 ponttal
1973: Konstruktőrök bajnokságában 6., 12 ponttal
1974: Konstruktőrök bajnokságában 2., 65 ponttal
1975: A konstruktőrök világbajnoka 72,5 ponttal
1976: A konstruktőrök világbajnoka 83 ponttal
1977: A konstruktőrök világbajnoka 95 ponttal
1978: Konstruktőrök bajnokságában 2., 58 ponttal
1979: A konstruktőrök világbajnoka 113 ponttal
1980: Konstruktőrök bajnokságában 10., 8 ponttal
1981: Konstruktőrök bajnokságában 5., 34 ponttal
1982: A konstruktőrök világbajnoka 74 ponttal
1983: A konstruktőrök világbajnoka 89 ponttal
1984: Konstruktőrök bajnokságában 2., 57,5 ponttal
1985: Konstruktőrök bajnokságában 2., 82 ponttal
1986: Konstruktőrök bajnokságában 4., 37 ponttal
1987: Konstruktőrök bajnokságában 4., 53 ponttal
1988: Konstruktőrök bajnokságában 2., 65 ponttal
1989: Konstruktőrök bajnokságában 3., 59 ponttal
1990: Konstruktőrök bajnokságában 2., 110 ponttal
1991: Konstruktőrök bajnokságában 3., 55,5 ponttal
1992: Konstruktőrök bajnokságában 4., 21 ponttal
1993: Konstruktőrök bajnokságában 4., 28 ponttal
1994: Konstruktőrök bajnokságában 3., 71 ponttal
1995: Konstruktőrök bajnokságában 3., 73 ponttal
1996: Konstruktőrök bajnokságában 2., 70 ponttal
1997: Konstruktőrök bajnokságában 2., 102 ponttal
1998: Konstruktőrök bajnokságában 2., 133 ponttal
1999. A konstruktőrök világbajnoka 128 ponttal
2000: A konstruktőrök világbajnoka 170 ponttal
2001: A konstruktőrök világbajnoka 179 ponttal
2002: A konstruktőrök világbajnoka 221 ponttal
2003: A konstruktőrök világbajnoka 158 ponttal
2004: A konstruktőrök világbajnoka 262 ponttal
2005: A konstruktőrök bajnokságában 3., 100 ponttal

Egyéni világbajnokok:

1952: Alberto Ascari
1953: Alberto Ascari
1956: Juan Manuel Fangio
1958: Mike Hawthorn
1961: Phil Hill
1964: John Surtees
1975: Niki Lauda
1977: Niki Lauda
1979: Jody Scheckter
2000: Michael Schumacher
2001: Michael Schumacher
2002: Michael Schumacher
2003: Michael Schumacher
2004: Michael Schumacher