Rajtszáma: 10 Nemzetisége: japán Születési ideje: 1980. január 19. Születési helye: Frome Családi állapota: nőtlen Magassága: 182 cm Súlya: 68 kg
Első futam 2000, Melbourne Összes győzelem: -
Takuma Sato 19 éves koráig kerépárversenyzéssel foglalkozott, majd úgy döntött, hogy autóversenyzőként is kipróbálja magát. Szülei segítségével gokartot vásárolt, és szembenézett az új kihívással. Igyekezett minél több versenyen rajthoz állni, hogy gyarapítsa tapasztalatait. Teljesítménye meggyőző volt, így felvételt nyert a Honda gyár versenyzőiskolájába.
1997-ben végzett a Honda iskolájában, és még ebben az évben megnyerte a gyár és a suzukai versenypálya által létrehozott Formula SRS-F bajnokságot. A húsz éves pilóta tehetsége egyre nyilvánvalóbbá vált, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Európában fog versenyezni.
Egy évvel később a Dome Mugen Honda pilótájaként rajthoz állt a japán Formula 3-as bajnokság néhány futamán, majd a nyáron Angliába költözött, hogy a Formula Vauxhall Junior kategóriában versenyezhessen. Hamarosan átnyergelt a Formula Opel Euroseries versenyeire, és kiőróbálta magát a brit Formula 3-ban is.
1999-ben Sato egyetlen győzelmet aratott a Formula Opel szériában, de meggyőző teljesítményt nyújtott a brit F3-ban is. Pénzügyi gondjai miatt csak hét futamon tudott rajthoz állni, de így is fel tudta hívni magára a figyelmet, hiszen egyedül ő volt képes legyőzni a sorozat akkori egyeduralkodóját, Martin O’Connellt.
2000-ben és 2001-ben a Carlin Motorsport versenyzője volt a brit F3-as szériában. Nagyszerű eredményeket ért el, és a BAR istálló négy tesztpilótájának egyike lett, így belekóstolhatott a Formula 1-be is. Később tesztelési lehetőséget kapott a Jordan istállótól, és remek munkát végezve meggyőzte az alakulat vezetőségét. Eddie Jordan úgy határozott, hogy a következő évadban a veterán Alesi helyett Satot ülteti egyik autójának volánja mögé .
A Formula 1-es bemutatkozás vegyes érzelmeket keltett a sportág berkein belül. A japán pilóta gyors volt ugyan, de gyakran idézett elő veszélyes szituációkat, és több alkalommal is rommá törte versenyautóját. Az évad második felében egyre inkább összeszedte magát, és jó eredményeket ért el. A szezon zárófutamán, hazai versenyén, a Japán Nagydíjon a hetedik helyre kvalifikálta magát, és az ötödik helyen ért célba, megszerezve ezzel első F1-es világbajnoki pontjait.
A Suzukában nyújtott teljesítmény ellenére 2002 végén távoznia kellett Silverstone-ból. Visszatért a Honda motorokat használó BAR-hoz, ahol 2003-ban tesztpilótaként funkcionált. Hónapokig tartó spekulációk után a Japán Nagydíj előtt kiderült, hogy 2004-ben Jacques Villeneuve helyén már versenyző lesz a David Richards vezette gárdánál. Az 1997-es szezon kanadai világbajnoka nem tudta lenyelni a bejelentést, ezért úgy döntött, hogy az utolsó versenyen már nem kíván rajthoz állni. A csapat Satot indította Button csapattársaként, és a japán versenyző ismét eredményes volt hazai nagydíján, hiszen a hatodik helyen ért célba, értékes pontokat szerezve ezzel az alakulatnak. |