Rajtszáma: 2 Nemzetisége: olasz Születési ideje: 1973. január 14. Születési helye: Róma Családi állapota: nős, felesége Luna, egy gyermeke van Magassága: 170 cm Súlya: 75 kg
Első nagydíj: 1996, Melbourne Összes versenye: 161 Összes pole pozíció: 2 Összes győzelem: 2
Giancarlo Fisichella a gokartozással töltött évek után 1991-ben igazolt a Formula Alfa Boxer nevű szériába. Ezt követően három évet töltött az olasz Formula 3-as bajnokságban, az RC Motorsport csapatánál. 1993-ban a második helyen végzett, 1994-ben viszont már nem talált legyőzőre. Ebben az évben győzelmet aratott a Macao-i Nagydíjon is.
1995-ben a Nemzetközi Túraautó Bajnokságba igazolt, ahol az Alfa Romeo pilótájaként versenyzett. Formula 1-es debütálására egy évvel később került sor, amikor a Minardihoz szerződött. Az olasz kiscsapatnál nyújtott teljesítménye felkeltette a nagy tehetségkutatóként elhíresült Eddie Jordan érdeklődését, aki 1997-re leszerződtette csapatához. A Belga Nagydíjon a második helyen ért célba, a Német Nagydíjon pedig az élen állt, a célig azonban nem jutott el, ugyanis műszaki problémák miatt fel kellett adnia a további küzdelmet. Összesítésben a nyolcadik helyen zár és az év végén aláírt a Benetton istállóhoz. Ezzel a csapattal szerezte meg pályafutása addigi legnagyobb sikerét, hisz az 1998-as Osztrák Nagydíjon pole pozícióból indulhatott. Kétszer alkalommal állhatott dobogóra, így 16 pontjával a pilóták versengésében a kilencedik helyen végzett.
A római születésű pilótát ekkoriban sokan a Formula 1 jövendőbeli világbajnokának tartották, az 1999-es idény viszont nem úgy sikerült, ahogyan azt Fisichella szerette volna. Mindössze 13 pontot tudott szerezni, ami az év végén a kilencedik helyre volt elegendő. 2000-ben sem sikerült valóra váltani álmait, köszönhetően az autó gyenge teljesítményének... A következő évben Jenson Button lett a partnere, hisz Flavio Briatore kirúgta az alakulattól korábbi társát, Alexander Wurzot. A csapatfőnök az évad végén közölte pilótájával, hogy a 2002-es idényben már nem tart igényt a szolgálataira. Fisichellának távoznia kellett, még mielőtt a Benetton átalakult volna a Renault gyári istállójává.
2002-ben visszatért egykori csapatához, a Jordanhez, ahol Takuma Sato lett a csapattársa. A Jordan a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott, és Fisichellának Satoval is meggyűlt a baja, hisz a Maláj Nagydíjon a bizonyítási vágytól fűtött japán hátulról belerohant autójába. A szezonzáró suzukai futam után Fisichella mindössze hét pontot írhatott a neve mellé. A téli időszakban a pilóták szokás szerint megválasztják maguk közül az év versenyzőjét. A címet abban az idényben épp Fisichella érdemelte ki, aki versenyzőtársai szerint elképesztően gyors, de ezidáig még nem volt olyan technológiai háttér mögötte, melynek segítségével kibontakozhatott volna.
A 2003-as szezonnak a Ford erőforrásaival vágott neki a Jordan alakulata. Autóik siralmas teljesítményt nyújtottak, ezért hatalmas meglepetésnek számított, hogy Fisichella az eső miatt kaotikusra sikeredett Brazil Nagydíjon megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét. Igaz, hogy a nagy kavarodásban Kimi Raikkönent hírdették ki győztesként, így csak néhány nappal később derült ki, hogy valójában nem a finn, hanem az olasz a futamgyőztes. A győzelemért járó trófeát a következő futam helyszínén, Imolában vehette át Raikkönentől. Az évad hátralevő része semmiféle egyéb sikert nem tartogatott a római születésű versenyzőnek, aki egyre kedvetlenebb lett. A Magyar Nagydíj idején, a Hungaroringen jelentette be, hogy távozik az alakulattól. Kétéves szerződést írt alá a Sauber Petronas istállóval, így idén a svájci gárda színeiben láthatjuk viszont.
A pilóta eredményei:
1984/1990: Gokart 1991: Formula Alfa-Boxer 1992: Olasz Formula 3 1993: Olasz Formula 3 1994: Az olasz Formula 3 bajnoka 1995: DTM 1996: Formula 1: Minardi, 17. hely 1997: Formula 1: Jordan, 20 pont, 9. hely 1998: Formula 1: Benetton, 16 pont, 8. hely 1999: Formula 1: Benetton, 13 pont, 9. hely 2000: Formula 1: Benetton, 18 pont, 6. hely 2001: Formula 1: Benetton, 8 pont, 11. hely 2002: Formula 1: Jordan, 7 pont, 11. hely 2003: Formula 1: Jordan, 12 pont, 12. hely 2004: Formula 1: Sauber-Petronas, 22 pont, 11. hely 2005: Formula 1: Renault, 58 pont, 5. hely
|